Hogyan észleljünk UFO-t?

Érdekes összeállítást közöl az Időkép portál arról, hogy hányféleképpen lehetséges idegen űrhajókat megfigyelni, amikor azok valójában nincsenek is ott. A szerző - helyesen - felveti a cikk végefele, hogy még ha a magyarázható jelenségek végülis lefedik a megfigyelések nagy részét, akkor is marad néhány százalék, ami magyarázatlan marad. Végtére is ez az UFO = azonosítatlan repülő tárgy. Véleményünk szerint ez akár jóval nagyobb rész is lehet, mivelhogy a beszámolók általában olyan felületesek, hiányosak, hogy azok alapján legtöbbször nem lehet megállapítani, hogy vajon mit is láthatott a páciens. Mindez persze még nem bizonyíték arra, hogy idegenek járnak-kelnek itt!

A szerző tehát nyitva hagyja a kaput - és ezzel persze egyet is tudunk érteni -, és egy példát is felhoz:

"Egy kiváló péda, fényes nappal - Mexikóban és New York-ban - több ezren(!) látták a fényes, nappali égbolton csoportosuló UFÓ-kat,és soha,semmi nem derült ki azóta sem (legalábbis nyilvánosan) az esettel kapcsolatban."

A video tényleg érdekes jelenségeket mutat, de azért egy közelebbi vizsgálat már megingat minket. A mexikói eset az 52. másodperctől látható. Nos, az esetet nem látták több ezren - legalábbis semmi erre utaló információt nem találtam. Az UFODigest szerint a felvételt egy Arturo Robles Gil nevű fotós készítette, a híradás semmilyen más szemtanúról nem beszél. Gil nevét a keresőbe beírva láthatjuk, hogy az illető mindenhol filmezett-fotózott idegen űrhajókat, és ez már fel kell hogy piszkálja a kételkedésünket. A túl sok, néha túl kevés! Gil felvételeit többen elemezték kritikusan (például itt, itt és itt). Bár ezen elemzések színvonala sem nagyon magas, az összes információ alapján azt hiszem joggal állíthatjuk, hogy Arturo Robles Gil felvételeit komoly szkepticizmussal kell kezelni. A mexikói videót teljes terjedelmében Gil kommentálásában itt lehet megtekinteni.

A new-yorki ufóinvázió a 90. másodperctől látható a felvételen. A kommentátor szerint: "A múlt évi felvételen, ami New York felett első pillantásra repülőgépek kondenzcsíkjának tűnik, arról a közelebbi megfigyelés kimutatja, hogy önálló objektumok ezreiről van szó, láthatóan valamilyen alakzatot kialakítva". Nos, ezek bizony vonuló madarak, talán vadlibák. A teljes felvétel itt nézhető meg. A rögzítés dátuma 2007 november, ami az őszi vadlúdvonulás ideje. Összehasonlításképpen néhány vadlibacsapat a Youtube-ról. Ha a video kommentátora nem szándékosan magyarázta félre a jelenséget, akkor megint csak meg kell állapítanom, hogy bizony ufómegfigyelés még a lehető legtermészetesebb és viszonylag gyakori jelenségekből is kialakulhat.

Forrás: Időkép